Elzászban kötelező megkóstolni a gólyatojást!
A gunsbachi sajtmúzeumtól csupán fél órára fekszik a borvidék és egyben Franciaország egyik legszebb faluja Riquewihr. A 8. században alapított települést kőfal védi, szőlődombok övezik körös-körül és a helyi borok mellett finom elzászi sörök is várják a szomjas turistákat.
Miután a GPS-nek köszönhetően a legrövidebb, de egyben a legszűkebb utcán keresztül sikeresen elértük a szállásunkat egyből megakadt a szemünk a szemközti kapualjon, ahol a gazda (Bernard Bronner) saját borát árulta.
Sokat nem tétlenkedtünk és azonnal beszereztünk pár üveggel, majd miután kipakoltunk, sétáltunk egy jót és végül beültünk egy sörözőbe.
Franciaországban egy borvidék kellős közepén sört inni egyértelműen szentségtörés, ellenben Elzász talán ebben is különbözik az ország más régióitól. Itt ugyanis szívesen főznek sört és a sörök egy része kifejezetten finom, nemcsak iható. Mellette – nem mellékesen a korábban begyűjtött információk szerint – az adott sörözőben zseniálisan jó kenyérlángost készítenek, illetve a sörön kívül tartanak bort is.
A Le Grognard (pontos cím: 12 Rue des Ecuries Seigneuriales, 68340 Riquewihr) egy pincehelyiségben bújik meg.
Egy korsó Licorne Blonde mellé hamburgert kértek a többiek,
én pedig rizlinget rendeltem a munster sajtos kenyérlángosomhoz. A kenyérlángosról elmondhatom, hogy korábban hasonlóan finommal sem találkoztam. A munster sajt lágyan bevonta a szalonnával borított tésztát, amely ezáltal minden egyes falatnál ropogott és nyúlt. Soha nem gondoltam volna, hogy a franciák a hamburgerek készítésben is az élen járnak, de miután beleharaptam a szalonnával és sajttal feltúrbózott változatukba, egyértelművé vált, hogy ebben is a világ élvonalához tartoznak.
Másnap egy vaníliás tortácskát és egy kávét követően beugrottunk pár fotó kedvéért Illhaeusernben. Az L'Auberge de l'Ill (pontos cím: 2 Rue de Collonges au Mont d'Or; 68970 Illhaeusern) egy igazi szentély!
A három Michelin csillagos étterembe előzetese foglalás nélkül esélytelen bejutni és természetesen az árak sem hétköznapiak, ellenben egy életre maradandó emlékkel távozhatunk, ha egyszer kipróbáljuk a konyhájukat.
A Haeberlin család generációk óta foglalkozik a gasztronómiával, 1967 óta birtokolják a három csillagot és 1976-tól napjainkig Marc Haeberlin vezeti a hagyományos elzászi ízekre épülő, de egyben roppant innovatív konyhát. Korábban a tripadvisoron olvastam valami hasonlót egy hozzászólásban, hogy ugyan nagyon drága az étterem, ezért sokat kell spórolni és spórolni, de már ha ott vagyunk akkor csak hátra dőlünk és egyszerűen élvezzük a pillanatot, valamint az ízeket.
Túránk következő állomása Ribeauville, negyedórára fekszik Illhaeuserntől.
A városka határában található Daniel Stoffel (kritika: itt) csokiparadicsoma, érdekessége, hogy a gyártás mellett egyből egy bolt és egy múzeum is helyet kapott az épületben.
A múzeum látogatása ingyenes, a kiállítás lehetne nagyobb is, ellenben, ha már ott vagyunk érdemes megnéznünk.
A boltból viszont számtalan jobbnál jobb bonbont, pralinét, trüffelt és táblás csokit szerezhetünk be magunknak és ajándékba a rokonoknak, barátoknak (itt sajnos tilos fotókat készítenünk).
Ribeauvilleben a La Flammerie (9 Grand'Rue, 68150 Ribeauville) borozót néztem ki, de a társaság – mondván, hogy mindig az van amit én szeretnék – leszavazott, így a Restaurant D'Baecka Ofa Stub-ban (1 rue des Juifs, 68150 Ribeauville) (kritika: itt) ebédeltünk meg.
Ribeauville életében – hasonlóan számtalan elzászi faluhoz, városhoz – meghatározó szerepet játszik a turizmus. A városka vendéglőiben így teljesen természetes, hogy a „hagyományok jegyében” kuglófformák, fazekak és serpenyők lógnak a falakon. Érdekes azonban, hogy amennyire zavarni szoktak ezek a fellógatott tárgyak máshol, valahogy itt nem éreztem kultúridegennek azok jelenlétét.
A tavasz egyik legnagyobb kincse a spárga, ezért áprilistól júniusig vétek kihagyni, kivéve, ha találunk az étlapon egy kis marhagyomrot.
Ebből adódóan nem is lehetett kérdés, hogy az elzászi módon elkészített pacalt válasszam (tripes à l'alsacienne « maison »), míg a többiek, ügyelve a szezonalitásra,
egy lazaccal (feuilleté d'asperges au saumon),
illetve egy gombával (feuilleté d'asperges forestier) körített spárgás fogást rendeltek.
A vajpuha belsőséget paradicsommal és répával főzték meg, de ennek ellenére nem mondanám, hogy egy az egyben olyan, mint ahogy a firenzeiek készítik. Az ételt főtt burgonyával körítették, s mint látható, elég rusztikusan tálalták, igaz, ez egyáltalán nem befolyásolta negatívan az élvezeti értékét. Sőt, pont ezért éreztem azt, hogy akár a tulaj nagymamája is készíthette volna 40-50 évvel korábban a családi asztalra.
A másik kettőnél a lazac, a gombás szósz, valamint a vajas tészta köret igazán jól sikerült, ellenben a spárgát sajnos mindkét esetben túlfőzték.
A desszerttel úgy voltunk, hogy majd inkább menet közben választunk valamit, és mivel szépen sütött a nap, így inkább elindultunk sétálni. Ribeauville szerencsére tele van cukrászdákkal,
ezért pillanatok alatt találtunk krémest,
csokis-narancsos és epres mini tortácskákat,
de nem bírtunk ellenállni egy omlós tésztaalappal rendelkező, cukrászkrémmel és erdei gyümölcsös zselével gazdagított kockának sem.
