Hagymás-csirkés tészta
2015. október 29. írta: St.Rosine

Hagymás-csirkés tészta

Egy igazi kollégiumi kaja: gyors, olcsó, tápláló és finom!

elso_hagym.jpg

Hagymás-csirkés tészta (4 fő részére)

500 g csirkemell, kb. 5-6 evőkanál olaj, 3-4 fej vöröshagyma, 1 db póréhagyma, 3 gerezd fokhagyma, ízlés szerint só és fekete bors, 400 ml tejszín

Köret: 500 g fusilli vagy penne

 

Előkészítés: 5 perc – elkészítés: kb. 25 perc

 

A csirkemellet felcsíkozzuk, a hagymákat megtisztítjuk, a vöröshagymát félbe, majd szeletekre metéljük, a pórét felkarikázzuk, a fokhagymát apróra vágjuk.

Egy wokban vagy egy nagyobb serpenyőben 2-3 evőkanál zsiradékon pár perc alatt megsütjük a csirkemell csíkokat, sózzuk, borsozzuk, egy tálba kiszedve félrerakjuk.

A serpenyőbe újból szedünk pár kanál olajat. Erős lángon elsőnek a vöröshagymát, majd a 3-4 perc elteltével a pórét és a fokhagymát is puhára pároljuk, felöntjük tejszínnel, beleszedjük a megsütött csirkemellet, ízesítjük sóval, borssal, egy rottyanást követően összekeverjük a kifőzött tésztával és azonnal tálaljuk.

masodik_hagym.jpg

  • Aki lakott már kollégiumban tudja, hogy az otthonról hozott kaja egy része már vasárnap este elfogy, de kedd magasságában biztosan eltűnik az összes. Ha nem megyünk haza hetente, akkor főtt ételt a menzán, vagy a helyi török, görög, kínai büfében, esetleg egy olasz pizzériában kapunk. A menza minősége változó, az utóbbiak pedig 1-2 hónapig elmennek, de utána rájövünk, hogy lehet érdemesebb főznünk, mintsem egy rakás pénzt szendvicsekre kiadnunk.
  • A „kollégiumi kaja” legfőbb jellemzője, ahogy a bevezető mondatban is olvasható, hogy legyen gyorsan elkészíthető, olcsó, tápláló és az sem árt, ha finom. Mivel a szálláson általában alig van eszközünk ami a főzéshez szükséges, ezért a recepteknél megpróbálok figyelni arra, hogy egy vágókés, deszka, fakanál, fazék fedővel és egy nagyobb serpenyő (esetleg tepsi) elég legyen a főzéshez.
  • Miután megsütöttük a csirkemellet érdemes azonnal odatenni a vizet a tésztának, hogy a mártás és a tészta egyszerre készüljön el.
  • A csirkés-hagymás mártáshoz a végén löttyinthetünk 1-2 korty száraz fehérbort is, ha nekünk nincs, akkor kérjünk a szomszédtól, neki biztos van.
  • A recept eredetije a „Sokhagymás penne” névre hallgat. Ennek az elkészítéséhez, a vörös- póré- és fokhagyma mellett lilahagymát, és medvehagymát (szezonon kívül medvehagyma pesztót vagy medvehagyma olajat) használunk, de tehetünk bele még fehérhagymát és mogyoróhagymát is. Az ételt vaj és olívaolaj keverékén készítjük, fűszernek szintén csak borsot (ha lehet frissen őrölve), ízesítőnek pedig sót és 1-2 korty száraz fehérbort használunk, mivel a hagymák annyira erőteljes ízvilágúak, hogy teljesen felesleges bármilyen fűszernövényt hozzáadni. Miután beleöntöttük a mártásba a tejszínt és elkészült az ételünk, tálalásnál finomra vágott metélőhagymával (esetleg felkarikázott újhagymával) meghintve kínáljuk.

A bejegyzés trackback címe:

https://strosine.blog.hu/api/trackback/id/tr968005925

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

p.a.r.t.i.z.a.n 2015.10.30. 12:53:05

Egy legény (vagy csaj) kaját hadd írjak le, ahogy én csinálom, krumplis tojás. Egy serpenyőben krumpliszeleteket sütünk. Lehet bolti fagyasztott hasábburgonya is ha nem akar valaki molyolni. Mikor már majdnem megsült, belesütünk egy fej felszeletelt hagymát. Ha kész, leöntjük róla az olajat. Ez az olaj többször felhasználható más kajákra is mivel aránylag tiszta marad. Felverünk 2 (3,4) tojást sóval. Elkeverjük a serpenyőben a sült cuccokkal, kevergetés mellett rásütjük, és kész. A tejföl nem ront rajta. Lehet kísérletezni mindenféle fűszerkeverékekkel is. (sült krumpli fűszer, ilyesmi) Ez is egy olcsó és laktató kaja lehet.

DAnna 2015.10.30. 13:38:06

Szerintem ez a kaja éppen olyan jó a csirkemell ehlyett szalonnával (kipróbálva), vagy éppen virslivel is.
Ha nincs hagyma, de van sajt, tejszin és fűszerek, akkor elég hozzá egy sajszószt csinálni (lereszeled a sajtot, és kicsi vajon, a tejszinben felolvasztod), megfűszerezed, és bele a csirkemell meg a tészta.
süti beállítások módosítása