Piadina, az olasz gyorskaják egyik csúcsa!
2015. augusztus 04. írta: St.Rosine

Piadina, az olasz gyorskaják egyik csúcsa!

Ropogós tészta, lágy sajtok, finom sonka és egy marék friss rucola! Ez a piadina sfiziosa, amit legutóbb Ferrara szívében kóstoltunk!

sfiziosa.jpg

Az Este család kastélyától csupán két-háromszáz méterre található a Mordicchio (cím: Piazza Sacrati 9/Piazza Sacrati 3, 44122 Ferrara) nevezetű „piadina szentély” (kritika: itt), ahol a tulaj maga készíti a tésztát, majd a rendelést követően nyújtja, és vaslapon süti pillanatok alatt készre az alapot, illetve a komplett szendvicset.

Jó tudni!

A piadina (piada) nem más, mint egy lepénykenyér, amit vaslapon sütnek meg, félbehajtva például sajtot, sonkát, és zöldsalátaféléket tesznek bele, illetve mézzel, lekvárral vagy Nutellával ízesítik.

A piadina „szülőföldje” Emilia-Romagna régió, ezen belül Romagna azaz Ravenna, Forlì-Cesena, és Rimini megye, valamint a Marche régióhoz tartozó Pesaro e Urbino megye.

A piadina görög-bizánci hatásra került a kora középkorban a helyi konyhába (ezt elősegíthette, hogy 402-től Ravenna lett a Nyugatrómai Birodalom központja). Az első írott recept 1371-ből származik, amely szerint lisztből, vízzel és sóval tésztát kell gyúrnunk, amihez tejet és egy kevés zsírt adunk.

Manapság házról házra változik a metódus. Valaki zsírral, valaki olajjal készíti a tésztát, egyesek a klasszikus szalalkálival lazítják, amíg mások inkább már a sütőporra esküsznek (videó: angol, olasz).

Mi először ebédre ugrottunk be egy piadinára, amikor a legelső képen látható sfiziosát (sonka, crescenza és squacquerone sajtok, illetve rucola)

 

és egy diavolát (sonka, fontina sajt és tüzes szósz),

menabrea.jpg

valamint egy üveg finom Menabrea lager sört kértünk.

Mivel az étel isteni volt és a hely varázsa is teljesen magával ragadott, így fel sem merült, hogy vacsorára ne térjünk vissza! Természetesen az esti választásunk is jól sikerült.

 

A mordicchio (pulyka, ementáli sajt, articsóka krém és rucola)

ortolana.jpg

ugyanúgy, mint az ortolana (pulyka, fontina sajt, és grillezett cukkini) egyszerűen tökéletes, igaz szerintem mindegy, hogy melyik piadinájukat kóstolnám, mivel nem hiszem, hogy bármelyikben is csalódnék!

pedavena.jpg

A melléjük rendelt Pedavena ugyan nem különleges, de az esti 38 °C-ban kifejezetten jól esett.

nutella.jpg

A húsos és vegetáriánus változatok mellett édeset is készítenek a büfében, melyek közül egy szimpla Nutellást kértem levezetésnek.

Összességébe csak ajánlani tudom a helyet!

A gazdag kínálatban mindenki megtalálhatja a számára legvonzóbb szendvicset, igaz az árak magasabbak a hazainál (Olaszországban ez egyáltalán nem számít kirívónak), azonban az biztos, hogy ilyen minőségű piadinával itthon még nem találkoztam!

kbufe_3.jpg

A Mordicchio pontos nyitva tartása:

hétfőtől péntekig: 11.45-14.00-ig és 19.30-23.00-ig

szombat-vasárnap: zárva

A bejegyzés trackback címe:

https://strosine.blog.hu/api/trackback/id/tr617662806

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

juventino81 2015.08.06. 15:03:41

Valóban isteni! A 16. kerületi Limoncello étteremben meg is lehet kóstolni, nem kell olyan messzire menni :)
süti beállítások módosítása